Reggel korán keltünk, hogy egy csodás reggelivel kezdhessük a napot.
Aztán felkerekedtünk, hogy találjunk egy buszt, ami hajlandó elvinni bennünket az állatkertbe.
Utazóknak: 1. lehetőség: LRT metróval Gombak felé mész a Wangsa Mayu megállóig. Itt lehet átszállni az U34-es vagy a T305 –ös buszokra, amelyek elvisznek az állatkerthez.
- lehetőség: 16-os metrobus (ezt momentán sehol nem találtuk, de még csak elhaladni sem láttuk egyszer sem).
- lehetőség: 170-es busz a Lebuh Ampangtól (Chinatown).
- lehetőség: (mi ezzel éltünk, mert olyan mázlink volt, hogy épp szembejött) az U23-as busz – szintén a Lebuh Ampangnál találod. Ha leszálltál, lesz egy felüljáró, azon keresztül jutsz el az állatkert parkolójának bejáratához, amögött lesz a ZOO bejárata.
Na, most, miután ilyen gazdagon mértem az információt az állatkertbe való eljutás mikéntjét illetően akkor itt az ideje bemutatni magát a Zoo Negarát.
Előzményként el kell mondanom, hogy a mai és a holnapi napra összesen 200RM lapult a zsebünkben, amit gyönyörűen be is osztottunk gondolatban: zoli a mai állatkertes kalandot kártyával fizeti, így a holnapi Batu Caves-hez eljutni, mai és holnapi ennivaló, illetve a reptérre eljutni = 120 RM, így marad 80 RM, amiből annyi ajándékot vehetünk, amennyit csak elbírunk.
Az első sokk tehát a bejáratnál ugrott a nyakunkba: nem vehetjük meg a belépőnket kártyával, mert 200 RM alatt nem lehet kártyával fizetni a Kuala Lumpuri állatkertben!!! Mivel nekünk éppen ennyi pénzünk maradt, némileg fájt kifizetni belőle 170 RM-et a két belépőre. Annál is inkább, mivel így 30RM marad összesen, amiből legfeljebb pár zacskó párnás sütit tudunk venni, hogy ne haljunk éhen a holnap esti gép indulásáig. Ajándék nuku.
Ennek ellenére a magam részéről biztos voltam benne, hogy nem lesz gond: attól, hogy szombat van, délután is találhatunk pénzváltót, ami nyitva lesz és megoldja a problémánkat (némi dollár még akadt a zsebünkben). Zolim viszont koránt sem volt ennyire optimista. Így lett az ördögé immár a második napunk is, bár még csak délelőtt tíz órát mutattak a telefonjaink.
Folytatván az állatkertről kialakult benyomásaink leírását: észrevettem magamon, hogy nem csak tészta-turista vagyok, hanem különös kíváncsiságtól vezérelve igyekszem kipróbálni a nyilvános toaletteket mindenhol, amerre járunk. (Majd keresek erre megfelelő kifejezést, mert a toalett-turista azért nem olyan fennkölt…) Ez egyébként főleg a kulturáltnak vélt helyekre vonatkozik, ahol kimondottan élményszámba megy egy-egy pisilés. A szingapúri állatkertben például határtalan öröm volt a toalettet használni, így érthető módon előre vártam, hogy a kuala lumpuri állatkert vajon micsoda mosdóval lep meg!
Nagyjából ahhoz tudnám hasonlítani az élményt, mint amikor a Cameron Highlands-en a dzsungel-túra utáni ebédszünetben a kicsi, isten háta mögötti falusi vendéglőben használtam a mosdót. Amit főleg férfiaknak és izzadt, kimerült, dzsungelt megjárt turistacsoportok használnak. Na, kábé az a mosdó lehetett ehhez hasonló, vagy talán még tisztább is…
Úgyhogy toalett-ügyileg Zoo Negara: elégtelen.
A belépéssel együtt máris két egyes osztályzatot kapott szegény! Mert a kártya-mizéria egy dolog. A sima belépő egyébként csupán 54 RM ám, de ha a pandát is látni szeretnéd, kombinált jegyet kell venned, ami 85 RM fejenként! (2015) Ennyi pénzért térképet nem adnak, de vehetsz 1 RM-ért a bejáratnál…
Na, induljunk el…
A kismajom-sor siralomház: rácsos ketrecekben betonon élnek az állatok. Szomorú ezt látni annak, aki a 21. század Közép-Európájában tágas, zöld kifutókhoz van szokva, amiket rács helyett csak villanypásztor, esetleg vizesárok választ el az emberektől. Azt viszont meg kell hagyni, hogy a majmocskák mit sem tudva sorsuk nyomorúságos voltáról, szívesen csimpaszkodnak a rácsokba – ez is valami.
A hüllő-világ szintén katasztrófa: sötét, piszkos, elhanyagolt – mintha az oda tartozó személyzet százéves álmát aludná… Az ablakok olyan mocskosak, hogy nem látsz át rajtuk – nálunk ilyesmiért kínhalál jár(na) az állatkerti gondozóknak. Pedig egyébként igen értékes és szép állatokat tart a Negara Zoo hüllőkből is: anakonda, királykobra, köpködő kobra, pápaszemes kajmán…
Az viszont tetszett, hogy a terráriumok, akváriumok előtt kis halastavacskák vannak kialakítva, hogy a látogató ne tudjon igazán közel hajolni az üveghez, és ez ne is zavarja. A vizük viszont poshadt volt, szerintem az egyikben egy jókora döglött harcsa is százéves álmát aludta… Várta, hogy valaki arra tévedjen és kiszedje a barnás vízből. Az üvegekre kiragasztották, hogy „Ne érj hozzá!” – szerintünk attól félnek, hogy kiesik a helyéről. De ha nem így lenne, akkor se taperold össze, mert a végén még le kéne pucolni…úgyhogy inkább ne érj hozzá!
Eddig tartott a hullámvölgy, innentől már kellemesebb élményekben lehetett részünk.
Hamarosan az Emberszabású részleghez értünk. Tartanak csimpánzot, szumátrai és borneói orángutánt is. Gorillájuk nincsen.
Az egyik kisebb termetű, fiatal borneói nőstény egész közel merészkedett hozzánk, mi pedig örültünk, hogy kapcsolatot teremt velünk! Még az sem vette elejét a lelkesedésünknek, hogy valójában abban merült ki hozzánk fűződő különleges kapcsolata, hogy felénk vágott egy jókora követ!
A pandák hiper-szuper csodás palotája a szabályozás szerinti legmagasabb színvonalon lett kiépítve. Szinte láttuk magunk előtt, ahogy a kínaiak csípőre tett kézzel szigorúan állnak a maláj munkavezetők mellett, és a legkisebb hanyagságra ráncolják a szemöldöküket:”Nem adunk pandát, ha nem a legprecízebben alakítjátok ki a helyét!”
Hiszen az óriási medvének nem csak a speciális táplálék, a bambusz fontos, hanem a megfelelő páratartalom, a hőmérséklet is, ami pontosan be van állítva őpandaságának, hogy tökéletesen meg legyen elégedve! (Gyanítjuk, hogy amíg a vadonban éltek, nem voltak ilyen finnyásak, de könnyű megszokni a jót). Kötelező tartozéka a panda-részlegnek egy jól felszerelt labor, ahol naponta ellenőrzik a nőstény vizeletét, hiszen pontosan kell tudni, mikor hajlandó a szerelemre (évente egyetlen nap!). A panda-részleg ugyanis nem hétköznapi állatház (egyébként de…), hanem fajmegőrző központ is.
A neten azt írják, hogy 20 percre engednek be a nézőtérre, időpontot lehet foglalni, hogy biztosan láss pandát. Nekünk viszont nem engedte az oldal, hogy foglaljunk, nem jelent meg a felület. Mégsem adódott semmi probléma (kissé furcsálltuk is…): szépen bejutottunk, s bár az előtérben elmondják a legfontosabb infókat, köztük azt is, hogy max. 20 percig maradhatunk, egy órán keresztül csodáltuk és fotóztuk a hatalmas cukiságokat.
Ám a ZOO Negara legeslegédesebb élménye a víziló család volt, akiknek kisebbik csemetéjük icuri-picuri baba volt, kb. két hónaposra saccoltuk, vagy annál is fiatalabbra! Bátran játszott a vízben, sajnos leginkább a víz alatt. A nővére pedig a vízben a hátára fordulva megdöglőset játszott: patái meredtek az ég felé, rózsaszín hordó hasa meg világított a felszínen. Nagyokat mosolyogtunk rajtuk, még nem láttunk ehhez foghatót. A papa hihetetlenül szép pofájú egyed volt (sose hittem volna, hogy egyszer vízilóra ilyet fogok mondani), időnként magasra spriccelte a vizet, vidám szökőkutakkal kápráztatva el bennünket. Imádtuk őket!
Kijelenthetjük, hogy ezek a csodálatos állatok, akik közül sokan voltak oly kedvesek, hogy tökéletes pózba állva belemosolyogtak a fényképezőgépbe, ezek a varázslatos lények mentették meg a kuala lumpuri állatkertet a bukástól (hiénák, gaurok, bantengek, binturongok, vízilovak, kapibarák és mindenki más – köszönjük!)
KL Zoo Negara érdemjegye: közepes.
Szerencsére tényleg sikerült pénzt váltani, s bár estefelé nagy esőt kaptunk, szerettük volna a nap hátralevő részét visszavenni az ördög kezéből.
Este elintéztük a check-in –t, aztán ajándékbeszerző útra indultunk. A cél: csoki és arak (ázsiai pálinka) az otthoniaknak. (Nem sikerült szerezni. Mégis a Cameron Highlands-en kellett volna megvenni ezeket…)
Utolsó maláj vacsoránkat a China town-ban fogyasztottuk el, így adva drámai keretet a kalandnak. Utazásunk 29 napja alatt ez lett a 20. mee goreng, amit kipróbáltam, a huszadik sült tészta. Hihetetlen, hogy nem bírom megunni, de azért most már vágyódom más ízek után is. Biztosan akad például olyan ismerősöm, akit minden további nélkül eladnék egy tál sült krumpliért… a nagymamám palacsintájáról nem is beszélve…
Lehet, hogy meghíztam egy kicsit itt Ázsiában, de tuti, hogy az augusztus nem a fogyókúráról fog szólni! A lányokkal együtt minden nap dőzsölni fogunk, még azt is meg fogom engedni nekik, hogy a csokit, amit ajándékba viszek, vacsora előtt megegyék! :)
Utolsó éjszaka, amit Dél-kelet Ázsiában töltünk…Holnap éjjel két repülés, közben ismét Dubai-ban csövezünk. 3-án pedig már a saját wekerlei matracomon hajtom álomra a fejem, két pici lányomat szorosan magamhoz ölelve. Borzasztóan hiányoznak. Többet nem válunk el egymástól ilyen hosszú időre.
Végső összegzés az elmúlt egy hónapról majd a holnapi bejegyzésben: a hosszú repülőút alatt lesz rá időm.
Kuala Lumpur, 2015.08.01. 23:50 – Jó éjszakát!
