Reggel nyolckor a programiroda munkatársai kisbusszal szedték össze a turistákat, köztük bennünket is, hogy elvigyenek a kiindulási helyre. Közel egy órát autóztunk, hogy odaérjünk, ahonnan elindulhatunk...

Magas, szigorú tekintetű indiai fiatalember lett a vezetőnk. A dzsungel-túra célja az volt, hogy megismerkedve a környező vadonnal, megtaláljunk egy különleges virágot, a raffléziát.

A raffléziát (Rafflesia arnoldi) magyarul óriás bűzvirágnak nevezik, ez egy igen beszédes név! Az egykori brit gyarmat, Szingapúr alapítójáról nevezték el. Sir Stamford Raffles-t egy botanikus is elkísérte Délkelet-Ázsiába. Az ő neve Joseph Arnoldi volt, ezért a virág nevének második része rá utal: Rafflesia arnoldi. A rafléziának 1988-ig 16 faját fedezték fel.

Másfél óra sietős tempójú kirándulás után találtunk rá. A túra önmagában nem volt nehéz, legfeljebb az elején a hosszú kaptatón való gyors menetelés követelte magának minden levegőnket. Nem állhattunk le, mert a vezetőnk hátra se nézett, hogy követi-e még valaki? Ráadásul mi azért igyekeztünk a nyomában maradni, mert néha magyarázott ezt-azt az erdőről, és mindenre kíváncsiak voltunk. A többi utazó csak a tempóra koncentrált, hogy le-lemaradozva birkaként kövesse az indiai fiút.

Időnként vízmosásokon keltünk át, hol száraz lábbal a köveken átugrálva, hol bokáig elmerülve a hideg folyócskában. Egyszer egy bambuszhídon is átkeltünk. Volt egy hely, ahol méteres, gömbölyűvé formálódott köveken csúsztunk le: ekkor kissé félve gondoltam arra, hogy ha nem körtúrát teszünk, akkor ugyanerre kell visszafelé jönnünk! Annyira féltem ettől, hogy nem fogom bírni, hgy mire sor került a visszakapaszkodásra, már csak azért is könnyed mozdulatokkal győztem le az akadályokat!

De még nem jövünk visszafelé, hanem a virágot keresve menetelünk a dzsungelben!

Ezen a helyen nagyjából tíz éve vágták ki a fákat, így ahol baktatunk, az csupán másodlagos erdő. Azelőtt élt itt maláj napmedve, elefánt, tigris… Ma már hiába keresnénk őket. A Cameron felföld hegyei között hétszáznál is több növényfaj él, a kép persze a magassággal változik. Ez a növényvilág nyújt menedéket a legkülönbözőbb madaraknak, hüllőknek és rovaroknak.

A gerinc magassága 1070m és 2031 méter között változik.

Itt él tehát az óriás bűzvirág!

Parazita kétlaki növény, más növényeken, jellemzően fákon élősködik. Nincs szára, sem levele, sem gyökere. Miután az óriás bűzvirág bimbója áttöri a gazdanövény kérgét, úgy 10 hónapra van szüksége, hogy káposztafej nagyságúra nőjön. Néhány óra alatt a húsos szirmok kinyílnak, és a virág már teljes pompájában ragyog. A kehely aljában számos tüskeszerű nyúlvány meredezik. Virágában csak néhány napig lehet gyönyörködni. A növényvilágban a legnagyobb méretű virággal rendelkezik, átmérője körülbelül egy méter, tömege a 15 kg-ot is elérheti. A Rafllesia virágának megporzását rovarok végzik (jellemzően legyek), mivel a rothadó húséhoz hasonló kellemetlen szagot áraszt. A virágnak öt, vöröses barnás halvány foltokkal tarkított szirma van, melyek egy hatalmas kehelybe futnak össze. Bennük akár 6 liter víz is belefér. Az elpusztult virág nyálkás fekete foltot hagy maga után. Rendkívül ritka növény és veszélyeztetett faj. Sok bimbót nyílás előtt leszednek a népi gyógyászathoz vagy különleges csemegét készítenek belőle.(Wikipédia) Délkelet-ázsiában él, ezen belül is csak a Maláj-félszigeten, Borneón és Szumátrán található meg.

A túra végén vezetőnk társai, akik velünk tartottak (afféle nyomkeresők lehettek, akik segítettek felkutatni a raffléziát), a bambuszerdő fái közül egyet kiválasztottak, és a bozótvágó késükkel kettévágták. Nagyjából egyméteres darabot csaptak l a bambuszból, amelyben tiszta vizet találtunk! Az egész csoport ihatott belőle, tényleg különlegesen finom íze volt!

Dzsungeltúránk végeztével tudtuk, hogy az asli félnomád bennszülött nép képviselői fogják bemutatni, hogyan vadásznak köpőcsővel. A prospektusban szereplő kép alapján azt gondoltuk, félmeztelen vademberek falujába visznek bennünket. Ehelyett a kirándulás végén a kisbuszok mellett egy teljesen modern öltözetű bácsika mutatta be, hogy a népe hogyan használja a köpőcsövet vadászatkor. Mi is kipróbálhattuk a szerszámot, nagyon okos találmány! Legalább 1,5 méteres cső, könnyű vele célba találni. De én nem hiszem, hogy ma ma is olyan elterjedt lenne a használata, mint mondjuk száz éve...

 Izzadtan és büdösen ültünk be a buszba ismét. Áldottam az eszemet, hogy a zárt cipőn kívül, ami jól szerepelt a dzsungel-túrán, beraktam egy kirándulószandált is! A cipő ugyanis hálós felsőrészű, hogy lélegezni tudjon. Így a vízmosások, amelyeken keresztülgázoltunk kőről kőre ugrálva, szépen át is folytak rajta. Viszont a szandál megmentett az egész napos lábpunnyasztástól! :)

Programunk következő állomása a BOH (Best Of Highlands) teaültetvény lett. Itt, a Cameron Valley-hez hasonlóan ingyenes a látogatás, és szintén táblákon kérnek meg, hogy ne tépkedd a leveleket.

Az indiai fiú, a vezetőnk egy csomó érdekességet mesélt a tea növényről, a levélszedés mikéntjéről és a különböző teákról. Tudod-e, Kedves Olvasó, hogy hányféle tea létezik a Földön? Hm, mondj egy számot!

Ha ez a szám pontosan egy, akkor jól feleltél a kérdésre! Ugyanis minden tea, amiről valaha hallottál, egy növényfajból, a teafa nevű növényből készül.

A tea (Camellia sinensis) a teafélék családjának névadó nemzetsége. Természetes környezetben fatermetű növény, termeszett változatait cserjének nevelik (teacserje). Leveléből, esetleg más részeiből főzött ital az azonos nevű tea. Az igazi teacserje örökzöld a trópusi és szubtrópusi vidéken. Természetes élőhelyén eléri a 10 méteres magasságot is, de az ültetvényeken legfeljebb 1 méter magasra hagyják meg, többnyire csak 90 centisre metszik, így könnyebb a szedése. Az ültetvények a hegyek lankás lejtőin vagy fennsíkon vannak: innen a teavilágmárkák neve is. A Darjeeling-felföldön Indiában, itt, a Cameron-felföldön Malajziában és az Assam-fennsíkon Srí Lankában terem a legtöbb tealevél. Az a fontos, hogy a talaj vízelvezető képessége megfelelő legyen. Bár a tea vízigényes növény, a pangó vízben, a tartósan vízzel telített talajban a gyökere rothad. Rendszerint az ültetvények mellett meghagynak néhány példányt fává nőni, hogy felfogja a perzselő déli napsütést. Közben a lehulló lombjával trágyázza a talajt. Dúsan elágazó örökzöld levelei lándzsa alakúak, finoman fűrészelt szélűek. Virágai fehérek és illatosak, a termése toktermés. A leveleket hasznosítják zöld vagy fekete teaként, aszerint, hogy mikor szedik és hogyan dolgozzák fel. A tealeveleket egészben szedik le, a leggyakrabban kézzel. A levelek aromája, minősége fentről lefelé csökken: a csúcsi és fiatal levelek illatosabbak, mint az alsó, idősebb levelek. Attól függően, hogyan dolgozzák fel, megkülönböztetünk még oolong teát, blooming teát, pekoe teát, earl grey teát... (http://www.csaladikor.com)

Ezek után magát a teafeldolgozó üzemet látogattuk meg. Három fő állomáson hallgattuk és olvashattuk el, milyen folyamatokon megy át a tealevél, mire a csészénkbe kerül.

Először is az ültetvényen dolgozó munkások kézzel szedegetik le a fiatal leveleket nagyjából háromhetente. Ez igen fáradságos munka, mire végigjárják a sorokat bokorról bokorra. Van, amikor egy gyűjtővel ellátott ollóval szedik, ez gyorsabb, de nem lesz olyan jó a minőség, mert az öregebb levelek is belekerülnek így a puttonyba, amit a hátukon hordanak. Így 120 kg-t takarítanak be naponta fejenként. Hegyvidékeken alkalmaznak egyfajta csörlős gépet is, amit két munkás irányít, így naponta 300kg levelet is szüretelhetnek fejenként. Ám a BOH cégnek van egy speciális kombájnja is, amit csak lankásabb területeken tud használni, de ott 9000kg levél lesz az eredmény!

(www.thedoorsteptraveller.com)

Amikor a zöld levelek bekerülnek a gyárba, van egy viszonylag magas, 75-80%-os nedvességtartalma. A leveleket egy-két napig hagyják „hervadni” (whithering), hogy csökkenjen a nedvességtartalom, és azért, hogy végbemenjenek a szükséges kémiai folyamatok.

A következő állomás a „rolling”, vagyis hengerelés, amikor egy gördülő a levelet kisebb részeire tépi. Így a levél belső részei is érintkeznek a levegővel, vagyis oxigénnel, ami az egész eljárás lényege. Régen a munkások a két tenyerük között sodorva törték apróra a leveleket, ma már ezt gép végzi.

A következő, és legfontosabb lépcsőfok a magyarul erjedésnek, tudományosan fermentációnak hívott folyamat, de legjobb, ha azonnal el is felejtjük mindkét kifejezést, ha teáról van szó. Az erjedés ugyanis oxigén nélkül zajló folyamat, melynek során sört, bort, savanyú káposztát készítenek… mikroorganizmusok lebontják a szénhidrátot anélkül, hogy oxigénhez jutnának közben. Ez az erjedés vagy fermentáció. Sajnos a tea és dohányiparban is ezt a kifejezést használják, hibás a terminológia, mivel itt épp arról van szó, hogy oxigénnel kell érintkezniük a növényi szöveteknek. Pedig az eredmény szempontjából ez a legkritikusabb szakasza a feldolgozásnak, mert ekkor dől el, milyen ízű, színű és illatú lesz a teánk. Fontos az időzítés: a páratartalmat és a hőmérsékletet gondosan kell ellenőrizni!

A szárítás során 120°C-os levegőn halad keresztül a levél, ami leállítja az előbbi (oxidációs) folyamatot. A levél nedvességtartalma további 3%-kal csökken. A szakasz végén előbukkan a prémium minőségű tealevél, feketén, felpöndörödve. A kocsány és egyéb részei kiválogatásra kerülnek.

Egy másik helységben történik az átválogatás méret szerint: egészben maradt levél, tört levél és por állag. Ez utóbbi a legnagyobb mennyiségű. Ez kerül a teafilterekbe, minősége nem túl magas.

Az utolsó előtti állomás az ellenőrzés. Magasan képzett kóstolók állapítják meg a minőséget.

Legvégül becsomagolják, ám itt is nagyon fontos, hogyan végzik, mibe teszik. Mert ha levegővel érintkezik a folyamaton átesett tealevél, akkor a páratartalom sokat árt neki, további oxidáció megy végbe és tönkremegy.

Így születik a legjobb minőségű tea, gondos kezek és egyszerű, környezetbarát masinák munkája nyomán.

Nem hagytuk ki a BOH ültetvény teázóját, ami némileg olcsóbb volt a tegnapinál, bár inkább hasonlított egy gyorsétteremhez. A sütik viszont itt is drágák voltak, így lemondtam róluk…(5-11RM)(www.cameronhighlandsinfo.com)

Amikor e fedett teázóba értünk, elkezdett esni az eső és meglehetősen hideg lett.

Zoli prémium minőségű teája 2.70 RM, az én mangó ízesítésűm 3.50 RM-be került (az ízélmény talán azért maradt el, mert tegnap leveleset kaptunk, most viszont filterest adott a fiú).

 Ám a napunknak még messze nem volt vége! A teázást követően ismét bekászálódtunk a kisbuszba (bár egy lánnyal kevesebben lettünk, mert ő másik programra fizetett be, és még most indul a köderdőbe… izgalmasan hangzik, de szakad az eső! Jobban éreztem magam a buszban).

Ismerős környéken szálltunk ki újból: felismertük a helyet, ahol tegnap reggel hajnalban az ébredező Cameron Highlands-et köszöntöttük – várva a nemlétező buszt! Tehát Brinchangban vagyunk, 6 km-re Tanah Rata-tól.

Itt meglátogattunk egy lepke és hüllő-farmot, ami tartogatott számunkra gyönyörködnivalót, de összességében elég béna hely volt. A lepkéket könnyedén fel tudtam venni, fotóztuk őket a tenyeremen, mert igen barátságosak voltak – emellett halottak is. Rajtuk kívül hatalmas békák, skorpiók, kígyók és gyíkok is érdekesek voltak, meg a két pulyka. (Vannak ideírva a naplóba valami nyuszik is, de azokra sajnos nem emlékszem).

A fejenkénti 5RM talán kicsit sok ezért az élményért (mivel a belépő nincs benne a programban)

 Utolsó állomásunk, az eperfarm okosan lett kitalálva: csak azon a részen bóklászhatsz és szemlélheted meg a gondos epertermesztést, ahol nincs piros eper, csak zöld. Ám ha fizetsz 30RM-et (!), akkor ketten kaptok egy helyes kis kosárkát, amit teleszedhettek! Ez nagyjából fél kg gyümölcsöt jelent. Borzasztóan drága, ha az ember belegondol. Valószínű belekalkulálják, hogy közben meg is eszegeted az epret…

Az ajándékboltból hoztunk eperdzsemmel töltött kekszet, annak fognak örülni az otthoniak.

A cukrászdában friss eperrel kínált fagyi, shake, dzsúz és tortaszeletek kaphatóak, horror áron: 7-12RM…

 Mindezek után a kisbusz már nem vitt máshová, csak a Bird”s Nest hotel elé, hat óra körül. Elmondhatatlanul jól esett lezuhanyozni izzadt testünkről a mai nap összegyűjtött koszt és szagokat.

Este a Kumar melletti helyen ettünk, ez a Sri Brinchang.

Szintén 5* -t kap, esélyes, hogy holnap is itt fogunk vacsorázni.

Klassz nap volt ez is, sok élményt kell elrendeznünk magunkban elalvás előtt.