Zoli ma nyolckor cirógatással ébresztett. Ezúttal mélyen aludtam, bár folyton hülyeségeket álmodtam. Igaz, ez otthon is így szokott lenni.
Reggelire ugyanazt a tojással, pirítóssal, lekvárral díszített tányért kaptuk, mint tegnap. Én nem bántam, mert nagyon finom volt!
Reggeli után megint különleges szerencsénk adódott, mert a házikónk közelében vörös levélmajmok bandáztak, egy egész csapattal.
Először nagyot dobbant a szívem, mert a nagy, vörös jószágokra hirtelen azt hittem, vadon élő orángutánok… de szép is lett volna! Persze, ha az ember gondolkodik kicsit, rájön, hogy az erdei ember magányosan él, nem csapatállat, de úgy szerettem volna, ha ezúttal csoportba verődve látogatnak el hozzám, ha már ilyen messzire eljöttem miattuk…
Aztán megláttam hosszú, lelógó farkukat, és reményeim teljesen szertefoszlottak. Persze azért rettentő vidám délelőttöt szereztek nekünk! Ők is kizárólag levéllel táplálkoznak, ezért a hasuk gömbölyű, méreteik is a nagyorrúakhoz hasonlóak.
Zoli utánuk eredt, hogy fényképezőgépével levadássza őket, de sajnos kifogtak rajta, miközben a szúnyogok jót lakmároztak a drága véréből…
Aztán sétálni indultunk. A maláj óvodásokról és iskolásokról sikerült jó képeket készíteni, nagyon édesek voltak! Mosolyogtak, integettek, hellóztak felénk, némelyik pöttöm tökéletes angolsággal köszönt nekünk: „Good night!” (kora délelőtt volt).
A séta után pihengettünk, olvastunk, lustálkodtunk – nem igen akadt más dolgunk.
A fák alatti függőágyak a folyó partjára hívogattak minket. Nehéz volt végiglustálkodni a délutánt, egyikünk sincs hozzászokva ehhez :)
Viszont mindenféle állattal lehetett találkozni ezidő alatt, akik épp arra jártak, miközben hivatalos dolgaikat intézték: mókusok, makákók, és hatalmas varánuszok kacsáztak el mellettünk!
Négykor indult a harmadik, számunkra utolsó tracking. Zoli mondta a vezetőnknek, hogy elefántot és orángutánt szeretnénk látni, ha lehet, mert ezért jöttünk éppen erre a területre.
Sajnos mindkét különleges állatfajnak csupán hűlt helyét találtuk (szó szerint). Viszont több gyönyörű szarvcsőrű madarat, egyre hétköznapibbá váló makákókat, és egy sast láttunk ezen az úton. A legérdekesebb élőlények ezúttal madarak voltak: a világ legkisebb és legnagyobb jégmadár-faját kaphattuk lencsevégre!
Utunk végén a nagyorrúak búcsúztattak bennünket és a lemenő nap fénye (végre nem esett).
A vacsora ma is csirke, rizs, zöldségek voltak.
Holnap reggel pedig utazunk tovább…
