Az előzőekben említettem a hajójegyet, amit ugyan megvettünk, de fölöslegesen. Aki gyerekkel jön, vagy még nem hajózott, annak bizonyára szüksége van erre az élményre a teljességhez. Nos, mi kihagytuk, noha már tegnap kifizettük az 5 dollárt fejenként. A megváltott jeggyel 7 napig be lehet menni, ez okos ötlet, mert nem bírsz két területet bejárni egyetlen nap alatt. Ha gyerekkel vagy, akkor azért, ha fényképezőgéppel, akkor azért.
Mára tehát a folyami szafarit terveztük.
Már most elmondhatom, hogy okosabb fordítva csinálni: előbb kell ezt megnézni, akkor valószínűleg többnyire elégedetten távozol a végén, és csak utána elájulni az Állatkertben. Mi sajnos fordítva intéztük, és a tegnapi csodálatos nap után innen kissé csalódottan tértünk haza (sőt, legeslegelőször a Kuala Lumpuri állatkertet kell meglátogatni, mert az a legbénább. De erről majd ott.)
A River Safari koncepciója igazán ötletes: hat nagy folyó élővilágát mutatja be, közben táblákon mesél a helyi problémákról. Tényleg fantasztikus oktatási anyag, csak úgy vettük észre, a helyiek nem állnak meg olvasgatni: talán a mi szemünk pásztázta végig először a sorokat. A Missziszippi, az Amazonas, a Kongó, a Jangce, a Nílus, a Gangesz és a Mekong-folyó világába kalauzol el a tematika. Minden ki van írva, több nyelven is: maláj, angol, kínai. Az állatbemutatót is angol nyelven prezentálták, ez jól mutatja, hogy valóban hivatalos nyelv.
A tematika mellett még három fantasztikus dolog miatt érte meg bemenni: a két iszonyat nagy indiai gaviál, akik közül az egyik, amikor meglátott az üveg előtt ácsorogni, belesiklott a vízbe addigi napozóhelyéről, és odaúszott hozzám az üveghez! Engedte, hogy közvetlen közelről megcsodáljam, bár simán lehet, hogy éhes volt… Minden esetre életemben először kezdeményezett kontatktust velem hüllő…
A másik csúcs élmény az óriás pandák voltak, a gyönyörű lakosztályukban (a kínai kormány borzasztó magas összegekért – 1 millió USD - ad kihelyezésbe panda-párt. Attól még az övé marad, mitöbb, a születendő kölykök szintén, viszont a legaprólékosabban megszabja, hogy az állatház milyen elvárásoknak feleljen meg, hogy a fekete-fehér jószág jól érezze magát benne. Tized-Celsius fokra szabályzott a hőmérséklet, a páratartalom, a táplálék összetétele – a természetben ugye táplálékspecialisták, csak bambuszt esznek -, és minden egyéb körülmény. Külön labort kell berendezni, ahol minden nap mintát vesznek a nőstény vizeletéből, hogy nyomon tudják követni, mikor fogamzó-képes. Ugyanis egész évben 1-3 ilyen nap van a pandalányok életében.
A harmadik és egyben utolsó látványosság, ami miatt megérte bejönni: valami elképzelhetetlenül hatalmas akvárium, amit három szintről is megcsodálhatsz, benne termetes tengeri tehenek, manátuszok úszkáltak békésen! Ha gazdag leszek, a fürdőszobámhoz építek egy ilyet, hogy a kádban ülve gyönyörködhessem ezeknek a kedves állatoknak a nyugalmat árasztó lebegésében! Fényképezni sajnos nem sikerült, mert a fényviszonyok szabotálták a dolgot, ezért ehhez ismét mások fotóit kell kölcsönvennem. De remélem, senki nem kövez meg érte, hiszen másképp nem tudnám bemutatni a manátuszt/manatit/lamantint.
Ez a szeretnivaló jószág a Karib-tengerben és az Amazonas torkolat-vidékén él, a tengeri tehenek közé sorolják. Békés növényevő, 30-60 évig él. Természetvédelmi besorolása: Sebezhető. Megtalálható az IUCN Vörös Listájában. A lamantin-medence csendes nyugalmát órákig tudtam volna élvezni!
A szívedben szétáradó, jóleső melegséget azonban hamar elkergetik az idétlenül selfiizgető, harsány ázsiaiak, amikor átgázolnak rajtad, a gyerekeik folyton ordibálnak, ők is ordibálnak, semmit se néznek meg, semmit nem olvasnak el, nem érdekli őket semmi a világon, csak az okostelefon és a kiabálás. Simán fellök, nem zavarja. Ő ehhez van hozzászokva. Ha észreveszi, hogy bosszankodsz, akkor akad kivétel, aki elnézést kér („hülye érzékeny fehér…”-gondolja). Vagy a látogatók már csak ilyenek a világ összes állatkertjében…?
Ami pedig kimondottan nem tetszett, az a másik hajókázás volt, az Amazon River Quest. Ez tiszta vidámpark, ahol egy kis sziget körül viszi a (műanyag) csónkot a műsodrás, nincs megállás, nem fényképezel! Megpróbálhatod, de az állatok se jönnek elő, mire észrevennéd, már tovahullámoztál…a kép pedig egy elmosódott paca lesz. Öt dollárért. Fejenként. Ezeket az állatokat viszont kizárólag a hajókából lehet megnézni, gyalogosan megkerülöd a kis szigetet és nem látod őket. Igaz, így se. Se tapír, se sörényes hangyász, se pókmajom. A flamingókkal és a skarlátibiszekkel több szerencsénk volt, de összességében számunkra csalódást okozott ez a parasztvakító megoldás.
Hangsúlyoznám, hogy kisgyerekkel még élvezetes is lehet. Ki tudja?!
Tiszta szerencse, hogy azok a különleges fajok, vagyis azok képviselői, akik mellett elidőzhettünk, megmentették a napunkat.
Délután rengeteget csavarogtunk a városban, amit a három óra alatt megtekinthető River Safari tett lehetővé a számunkra. Sok kép készült a Singapore FLYERZ –ről (böszme nagy óriáskerék), a toronyházakról, a színházról, a művészeti negyed különös épületeiről, és az egymás mellett sorakozó plázák vasárnap is hömpölygő tömegéről.
Este elfogyasztottuk utolsó szingapúri vacsoránkat, majd a hotelben hátunkra vettük az egyre nehezebbnek tűnő batyukat. A buszállomásra indultunk (a 100-as helyi busszal pár megálló, a Golden Mile Komplex előtt van). Ez mondjuk kissé fura volt, mert egy szűk utcából indultak a „távolsági buszok” – melyek kirepítenek a városállam területéről.
22:22-kor indult el a buszunk (8 perccel korábban, mint ami a jegyen szerepelt… jegyár 41 RM/fő)
Az uticél a malájziai Cameron Highlands, a Cameron-felföld.
