Mindketten elég jól aludtunk, kényelmes az ágyunk (igen, ez fontos!)

Úgy tűnik, nem lett semmi bajunk a tegnapi jégtől… :)

(Előre szólok, nem a mai napról szóló írás lesz ázsiai kalandozásunk legizgalmasabb bejegyzése…)

Reggelire Zoli ananászos palacsintát kért, én banánosat. Azt hittem, csokiszószt is kapunk rá, de valószínűleg az egy külön opció. Holnap reggel kipróbálom!

Mivel más dolgunk nem igen akadt, délelőtt napoztunk, úszkáltunk a medencében, amennyire a tűző nap és néhány – nem tom, milyen fajta – idétlen ázsiai fiatalokból álló csapat engedte. A legforróbb órákat 11-15 óráig a szobánkban töltöttük, többnyire alvással.

Három körül újra birtokba vettük a napozóágyakat és a medencét. Én, a magam részéről négy körül visszavonulót fújtam, nem bírtam már többet egy helyben fetrengeni. Sajnos nincs elég könyvem, amit olvashatnék – és itt újabb fontos utazási tanács következik: ha teheted, e-book-ot vagy kindle-t hozz magaddal könyv helyett, ami nem foglal annyi helyet, mint egy hónapra elegendő könyv, súlya sincsen szinte. Ugyanis a csomagod súlyára nagyon kell figyelned a repülések miatt (és mint tudjuk, ahogy telik az idő, egyre nehezebb becsukni a zsákot, mintha szaporodnának benne a holmik – ami nagy eséllyel így is van, ahogy gyűlnek az ajándékok, emlékek). Szóval lényeges szempont lehet, hogy három illatos könyv vagy egy kindle ezer regénnyel…

Délután még egy kicsit semmit tettem a hűs szobában, aztán sétálni indultunk. Végre megvettük a második szarongot is, ez fehér, fekete gekkókkal. (Sajnos egy óra múlva vissza is vittük, mert ahogy kihajtottam, egy elcseppent ruhafesték-folt égtelenkedett rajta. Pedig olcsó volt, 45 000Rp…a másik ugye 90 000Rp-ba került Ubudban.) Otthon a lányoknak adom mindkét szarongot, jó lesz ágytakarónak. Bár ahogy őket ismerem, előbb kötik magukra hercegnőruhának.

Tengerparti naplemente után a várva várt vacsora következett! (Reggeli óta nem ettem semmit, Zoli pedig szerintem fényevő, mert őt ez nem is zavarja).

Ezúttal a fiatalabbik mosolygós nénihez ültünk be, akinek a vendéglője közvetlenül a tegnapi mellett van. Feltűnő hasonlóságuk miatt azt gondoljuk, a két néni valamilyen rokoni kapcsolatban lehet egymással. Nekünk az a legfontosabb, hol kapunk kevesebb pénzért nagyobb mennyiségű vacsorát. Zoli curry-je ezúttal kisebb adag lett, de bölcsen két adag rizzsel kérte, így nem maradt éhes. Én jól jártam, az én fried noodles (mee – vagyis sült tészta) adagom szép nagy volt. A reggeli csokiszószért revansot véve, desszertnek banános palacsintát kértem fagyival. (Csokiszósz nélkül kaptam…)

Vacsora után ismét sétálni indultunk, hogy ne teli hassal feküdjünk le.

Holnap újabb gyomorforgató buszozás vár ránk vissza Ubudba.

(Én szóltam, hogy ez a bejegyzés nem igen tartalmaz izgalmakat... A következők viszont biztosan fognak!)